Végre elvezetik a vizet

Belvíz Szolnokon Nem csak Budapesten, sőt nem is csak Magyarországon, hanem Európa szerte, főleg a Kárpát medencében jelent óriási problémát a sok eső. A XVIII. kerületben néha már csónakkal kell közlekedni a rengeteg víztől. Ez nem tartható állapot.

Az alapvető probléma az, hogy mindig nagyon tudunk sajnálkozni, amikor már baj van, de ha valamelyest elhárítottuk a problémát, hajlamosak vagyunk elfelejteni és nem foglalkozni vele. Aztán láss csodát, megint előjön a baj és megint ígéretet teszünk, hogy most változtatunk.
Így van ez az ár- és belvizeknél is. Elég lenne előtte megtenni az óvintézkedéseket, mint aztán évek munkáját darabjaiból összeszedni. Mindenhol meg kéne erősíteni a gátakat és megoldani a csatornázást.

Pestszentlőric-Pestszentimre Önkormányzata ígéretet tett, hogy a kerületben megoldja a vízelvezetést és többet nem kell csónakba szállniuk az embereknek, ha egy-egy esős nap után haza szeretnének jutni. A legkritikusabb helyzet a Dugonics, Margó Tivadar és Madách utcában van, ezeken a területeken ugyanis nincs kiépített csatornahálózat, ami elvezetné legalább a víz nagy részét. Az alpolgármester szerint erre nincs is szükség.

Arra a megoldásra jutottak, hogy építenek egy szikkasztó kutat. Értesüléseink szerint az építkezés már régen elkezdődhetett volna, talán már vége is lenne, de néhány lakó miatt csúszott az egész program.
A kivitelező azt ígéri egy hónapon belül, még júniusban elkészül, ezzel megoldva a probléma jelentős részét, és eltüntetve a belvíz nagyját is.

Végre elvezetik a vizet
hirdetes
hirdetes
hirdetes